|
Cégünk jelenleg 13 fővel végzi tevékenységét. Magasan kvalifikált munkatársaink széles körű szakmai hátteret biztosítanak, elfogadott és ismert tagjai a gazdasági életnek éppúgy, mint a tudományos, szakmai közéletnek.
Munkatársaink jeles kompetenciákkal bírnak az innováció-menedzsment, környezetvédelem, regionális fejlesztés, iparfejlesztés, a természettudományok (biotechnológia, vegyészet, fizika), terület- és településfejlesztés, illetve a közgazdaságtan területein. Több éves tapasztalatokkal rendelkeznek komplex projektek kidolgozásában, végrehajtásában és menedzselésében. Tanácsadóink rendszeresen részt vesznek továbbképzéseken, valamint szakmai rendezvényeken, konferenciákon. Cégünk munkatársai közül jelenleg ketten a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Phd iskolájának hallgatói.
Állandó munkatársaink mellett kiterjedt szakértői hálózat segíti a munkánkat. Hazai és nemzetközi szakértőink állandó tagjai, illetve szakértői számos elismert nemzetközi szervezetnek.
Munkatársaink:
Vezetőség:
Dr. Mogyorósi Péter, ügyvezető, többségi tulajdonos
Dr. Mogyorósi Péter diplomáját fizikusként 1984-ben, doktori fokozatát a lézeres felületi mikro-megmunkálásból szerezte 1986-ban a József Attila Tudományegyetemen. Nyolc évig dolgozott kutatóként kezdetben a JATE-n, később a Linzi, majd az Uppsalai Egyetemen. Mintegy 25 nemzetközi publikációja jelent meg, 1988-ban elnyerte a E-MRS "Fiatal Kutatói Díját". Üzleti pályafutása során 1990-ben Svédországban az AB Osteuropeiska Kompaniet-et hozta létre svéd üzletemberekkel. 1991-től 1996-ig többségi tulajdonosa a H&M Trafó Kft.-nek. 1992-ben hozta létre a Laser Consult Kft-t. A MKIK Innovációs Munkabizottságának alelnöke, 1995-1998 között elnöke volt a Csongrád megyei Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Munkabizottságának, a Magyar Innovációs Szövetség dél-alföldi képviselője, 1999-től elnökségi tagja. 1997-1998 között alelnöke volt a Területi Egészségbiztosítási Bizottságnak. 1993-ban elindította a Mensa HungarIQa működését, melynek 1997-ig alelnöke ill. elnöke volt.
Török Éva, üzletfejlesztési igazgató
Bucsai Kálmán, operatív igazgató
Tanácsadók:
Projekt fejlesztés: Technológia transzfer:
Ambrus-Hornyák Zsuzsanna, innovációs tanácsadó Marinki Ákos, technológia transzfer menedzser
Maróti László, innovációs tanácsadó Nagyová Katarína, technológia transzfer menedzser
Mellár Tamás, innovációs tanácsadó
Suhajda Csilla,innovációs tanácsadó
Titkárság:
Tóth Beáta, irodavezető
|